Sziasztok! 

Már régen jelentkeztem, de jól telnek a napjaim, bár a gazdámnak sokszor rossz kedve van mostanában. Ilyenkor nagyon cuki vagyok vele, ráfekszem, nyalogatom, próbálok mindent megtenni azért, hogy jobban érezze magát. Szegény, ilyenkor úgy sajnálom. És ilyenkor én is szomorú leszek. De hát ez van, majd túl lesz rajta. 

Most viszont örülök, mert itt van a másik gazdám is, Ákos, az első számú gazdám nagy szerelme. Imádom őt. Ha nem lenne "anyám", biztos, hogy őt választottam volna Szolnokon. Feltéve, ha eljött volna értem, de szerintem nem véletlenül találkoztunk mi, az a harci helyzet... Szeretem, hogy kedves velem, szeretem, hogy sokat játszunk, hogy sokat szórakozunk, tök jó dolog ez. Ha a gazdim esetleg rosszabb passzban van a kelleténél, ő még akkor is itt van, vigyáz mindkettőnkre. 

Most ő szorul ápolásra, ahogy elcsíptem, valami frankó helyen volt valami Ausztria nevű helyen, ahol raftingolt. Nem ismerem ezt a szót, de valami vizes balhé lehetett. A lábát kificamította, a gazdám ápolgatja, vizes borogatást tesz a sebére. Büdös törölközőt, csak úgy bűzlik tényleg (ecettől vagy mi a frásztól), de közé finom, fagyasztott gyümölcsöket is, hogy enyhítse a fájdalmat. Én ilyenkor mindig pályáznék a falatokra, no de nem lehet minden úgy, ahogyan én akarom. Milyen nagy kár. Pedig én aztán tényleg megteszek mindent, szépen nézek rájuk, csaholok, pacsit adok, leülök, s mindezt marhára unom néha. 

Néha unalmas cuki vizslának lenni, de ha ezt szeretik bennem... Hát legyen. Most épp fekszünk... Mindketten betegek, de én kitartok mindkét gazdám mellett. Amúgy is szeretem nézni, ahogyan ez a két szerelmes egymással foglalkozik... ;-)

Gazdi és a tiszteletbeli gazdám, Áki megint nagyon jó fejek voltak velem. Síkfőkútra kimentünk azzal a nagy géppel, aminek kerekei vannak, autónak hívják, vagy minek. Már nem kell betuszkolni, magamtól is szívesen felmegyek az ülésre, a pihepuha takaróra, és nem mocorgok, már nem zavar a zötykölődés sem. Pláne, ha mindez az ára annak, hogy póráz nélkül szaladgálhatok az erdőben. 

Jó nagy kört tettünk, aztán Ákosnak összetalálkoztunk egy cimborájával. Nos, gondolnátok, hogy mi várt ott? Egy másik kutya, egy kislány, akinek habitusa hasonló az enyémhez, örökmozgó. Tök' jót játszottunk és verekedtünk, míg a gazdijaink beszélgettek. Azt hallottam, hogy máskor is kiutazunk oda. Nem bánnám, meg nagyon szép a környék, és megmondom őszintén, tetszik az a lány, még akkor is, ha nem vizsla... Bírom a búráját.

Ma anyám nagyon szigorú, semmit nem enged az ég egy adta világon, de tényleg. Nem mászhatok fel sehová, nem rághatom a kezét, a zokniját, az ajtót, nem pisilhetek kedvemre oda, ahová akarok. Nem beszélhetek hozzá, pedig én csak azt akartam elmondani neki, hogy jó lenne, ha hetvenedjére is kimennénk sétálni, mert amit sétálunk, az nekem nem elég. Hát, miért nem érti meg?? Én vizsla vagyok, nem egy szimpla kutya. Nem pincsi, nem német juhász, vizslaaaaaa! Mi egy külön nép vagyunk, sokkal szabadabbak, elevenebbek, és inkább az emberekre hasonlítunk, mint a kutyákra. Valahol a kettő között állunk. Szerintem a vizsla közelebb áll az emberhez, mint a majom... Hehe. Szóval lehetne a gazdám megértőbb, mert végső soron sokban hasonlítunk...

Amíg ő dolgozik a gépen, addig szétrágom a papucsát...

Szasztok!

Egyre inkább bírom ezt a csajt, akivel minden nap együtt ébredek, együtt fekszem le, és elég sokat lógunk együtt egyébként is. Azt kell mondjam, jó fej a gazdi. Egy dolgot utálok benne, nem enged fel a kanapéra, az istennek sem. Ez milyen dolog?! Ja, és még egy rakás dolgot nem csinálhatok, viszont már feküdtem a hasán, amikor filmet nézett, kaptam néhányszor kolbászfalatokat, órákig csatangoltunk Eger belvárosában, sőt, új spanokra is rátaláltam, Mustira és Csipkére. Csipke is jó arc, de ő nem fajtámbéli, ettől függetlenül remélem, találkozunk még. Musti meg jóval idősebb nálam, de bírom a búráját. Sokat játszottunk a minap, még akkor is, ha az "öreg" nem bírja úgy a tempót, mint én. De hát én még fiatal vagyok, ahogy mondják körülöttem mindig, növésben lévő szervezet... 

Mi volt még mostanában? Amikor a városban voltunk, mindenkihez odacsaholtam, cikkcakkban közlekedtem az utcán, letojva, hogy anyám mit szól. Mit is gondolt? Most kerültem ide, érnek az ingerek. Naná, hogy galambokat hajkurászok, naná, hogy mindenkire felugrálok, és naná az is, hogy otthon továbbra is bepróbálkozom majd azzal, hogy felmászok a kanapéra és az ágyra. Előbb-utóbb úgyis meg fogja engedni, hogy ott maradjak, mert én kitartó vagyok ám! Jobb lesz, ha felköti a szoknyáját... 

Aztán ott van a díszgazdám, anyámnak a pasija, az Ákos - vagy valami ilyesmi a neve. Na, ő is nagyon jó fej. Igazán kedves velem, mindig simogat, s olykor nagyon szigorú ám. Néha még szigorúbb, mint anyu. De elnézem neki, mert egyébként olyan jó érzés, amikor meggyömöszöl, játszik velem, és anyát is arra sarkalja, hogy még többet legyen velem. Helyes, helyes, helyes! Én mindig menni akarok. Tudom, ők puhányok, az összes ember az, de vegyék fel a tempómat, az enyém az igazi. Galambokgalambokemberekkajafotelágypárnalaptopüvegasztalénmindrefelugrálokazfix. Azerőmsosemfogyelvauúúúúúú.

A díszgazdára visszatérve, jöhetne már, mert már nagyon várom. De szerintem anyám is...

Sziasztok!

Zeusznak hívnak, 5 hónapos vagyok, és magyar vizsla. Eddig szuper életem volt Szolnokon, de sajnos a gazdáim elköltöznek, nem mehetek velük. Hiába, nem mindenhol bírják az ebeket, pláne nem az olyan jó fejeket, mint amilyen én vagyok. Hát, nem vagyok egy uszkár jellemre, méretre meg pincsi nem vagyok... Így meg kellett válnunk egymástól. Úgy döntöttek hát előző gazdiék, hogy elajándékoznak, s végül is egy fiatal lányhoz kerültem. Elsőre kicsit furcsálltam őt - kedves, de túl komoly, de majd én ellazítom őt -, meg hiányzott a régi gazdám, de mivel nagyon kedvesen közelített, jól összenyaltam a képét viszonzásul. Aztán elvitt sétálni még Szolnokon, végül autóba ültünk... Először nem tudtam, mi történik velem, nem tudtam, hová megyünk. Most Egerben elég jól érzem magam. Frankó a környék, király a szobám és az ágyam is. Bár néha az új gazdi agyára megyek, mert még fiatal vagyok, és nem eléggé szobatiszta... De hát, van ilyen. Sebaj, csak szomorúan kell néznem rá, és nem haragszik rám. A feltörlés meg nem tart sokáig, ennyit igazán megtehet az egyetlen kutyájáért, nemde? Elvégre ő akart engem... Egy kis kellemetlenséget el kell viselnie, nem lehet minden tökéletes, ha már ilyen jóképű vagyok, és egyértelmű, hogy mindenki imád... Egyébként képzeljétek, tök finom kajákat kapok az új gondozómtól, csak egy valami zavar, hogy az ágyba nem enged fel. Pedig én ott szeretnék aludni. És néha fel is mászok, amikor nem lát... Mármint a gazdi ágyáról van szó, nem az enyémről... Mégis mit hittetek?! Az sokkal menőbb, ráadásul tilos is. Imádom a tiltott dolgokat, lehet, hogy ez fajtahiba... Amúgy annyira nem örülök neki, de a gazdi kertbe is próbál beszoktatni. Egy ideig még bírtam, de amikor több órát töltöttem ott, rájöttem, hogy a vizslák élete lehet, mégsem olyan szuper. Most mit csináljak az udvaron, hm? Sokkal érdekesebb a kanapé, de hátha majd megszokom. Gazdi amúgy nagyon rendes, bár mostanában szomorú kicsit, de majd jól megnyalogatom az arcát, és remélem, jobb lesz neki. Még össze kell szoknunk ám. Ja, és van egy nagyon kedves barátja, a szerelme. Na, ő nagyon jó arc velem! Őt tekintem a díszgazdámnak... Kedves srác, és szereti a gazdámat, ezért plusz pontot zsebel be nálam. Remélem, sokat találkozunk még...

Majd mesélek még, most kicsit bóklászom a kertben, ha már muszáj...